dr. Tóth Ferenc




Képviselői beszámoló

dr. Tóth Ferenc

4. számú választókerület

Budaörs Fejlődéséért Egyesülete

 

2014-ben Budaörs lakosai nagy arányban a Budaörs Fejlődéséért Egyesület polgármester- és képviselőjelöltjei számára adtak bizalmat, hogy a jelenlegi választási ciklusban képviseljék őket az önkormányzatban. Wittinghoff Tamás az eddigi legnagyobb támogatottságával foglalhatta el újra a város első számú vezetőjének székét, képviselőjelöltjeink pedig mind a tíz választókerületben nyertek. Így a polgármesterrel együtt 15 tagú képviselő-testületben mi alkotjuk az abszolút többséget, jómagam az alpolgármesteri tisztet is betöltve. Ez lehetőség és felelősség is egyben, amellyel igyekszünk a lehető legjobban gazdálkodni. Azon dolgozunk, hogy a nehezedő feltételek ellenére is megőrizzük, továbbfejlesszük a város eddig elért eredményeit, így például sűrű szociális hálóját, oktatási intézményeinek kiemelkedő színvonalát, élhető tereit, magas szintű egészségügyi ellátását, gazdag kulturális kínálatát. Célunk, hogy Budaörs tovább fejlődjön, és kényelmes, komfortos otthont nyújtson az itt élőknek.

 

A Budaörs Fejlődéséért Egyesület képviselő-testületi többsége lehetővé teszi hosszú távú, stratégiai tervek, korábbi ciklusokban elmaradt fejlesztések megvalósítását is; amit az elmúlt esztendő során meg is kezdtünk.

 

Számos beruházás történt az elmúlt évben, amelyek az egész város életére pozitív hatással vannak. Megújult és kibővült a Kincskereső és a Csicsergő utcai óvoda, befejeződött az emeletráépítés a Herman Ottó Általános Iskolában, új tornatermet kapott a Bleyer Jakab Általános Iskola, a Kesjár Csaba Általános Iskolában pedig új játszóudvar jött létre. Elkészült a Kálvária utca átépítése. Megkezdődött az Árpád utcai iskola épületének építése, és a Nyugdíjas Klub kivitelezése. Hosszú évek óta tartó vita végére tettünk pontot, amikor megépítettük a két kutyafuttatót a lakótelepen.

 

Jelentős lépéseket tettünk a fenntartható fejlődés érdekében is. Energiatakarékos LED-es rendszerű lámpákra cseréltük a közvilágítást úgy, hogy az évek során a megtakarított energiaköltségből törlesztjük a beruházás árát. Újabb intézményeken helyeztünk el napelemeket, és elindítottuk a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést.

 

Bevezettük az új parkolási rendet, amely megszüntette a megnövekedett forgalom miatt kialakult parkolási gondokat, és visszaszorult az a tendencia, hogy a várost P+R parkolónak használják napközben a nem budaörsiek.

 

Az internetes technológiának köszönhetően már munkaidő után is kérhetnek támogatást ügyeik intézéséhez az itt élők a „Segít a hivatal” szolgáltatásunk keretében, ami egy komoly közigazgatási innováció, s amely nagyon kedvelt az ügyfelek körében.

 

Ősszel adtuk át a Herman Ottó Általános Iskola kerítéssel leválasztott sportudvarán a felnőtt játszóteret, ahol tíz kültéri fitneszeszközt vehettek birtokba a mozgásra vágyó felnőttek, gyerekek, fiatalok, idősek.

 

Az oktatási intézmények fenntartásának keretrendszere, a törvényi előírások megváltoztak ugyan, de továbbra is kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy megőrizzük a város oktatási intézményeinek elismerten magas színvonalát, és erre folyamatosan áldozzunk. Nagy büszkeségünk, hogy a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumot idén már az ország 10 legjobb középiskolája között jegyzik.

 

A szociális terület támogatása ugyancsak átalakult az elmúlt esztendőben. Miután számos ellátási feladat finanszírozásából kiszállt az állam, úgy döntöttünk, hogy ezek támogatását az állam helyett  az önkormányzat vállalja magára, s a korábbi feltételek szerint biztosítjuk a város lakóinak. Ezért a következő évre oktatási és szociális célú céltartalékot is képeztünk.

 

Az átlátható működés részeként értékhatár nélkül nyilvánossá tettük a szerződéseinket: bár jogszabály erre nem kötelez, mi nemcsak a szerződések legfőbb adatait, hanem minden szerződést teljes terjedelmében nyilvánosságra hozunk (természetesen a személyes adatok kitakarása mellett).

 

Budaörs kulturális élete pezsgő, fejlődő, egyre ismertebb fesztiváljaink ezreket vonzanak a városhatáron túlról is. A Latinovits Színház új bemutatóit egyre komolyabb szakmai elismerés övezi. Új kulturális színterünk a régi posta épületében kialakított PostArt, és a fiatal építészekből álló Húsznegyven Egyesület  bekapcsolódásával a Zichy-major fejlesztése is új lendületet kapott. A Primanima rajzfilmfesztiválunk iránt pedig országosan és nemzetközi szinten is egyre komolyabb az érdeklődés.

 

Budaörs egyedülálló a tekintetben is, hogy a hozzá hasonló méretű magyar városoknál jóval többet áldoz a sport és a civil szervezetek támogatására évente. Ez is hozzájárul ahhoz a sokszínű önszerveződéshez, amelyben a különböző érdekvédelmi szervezetektől, kulturális egyesületektől a nyugdíjas klubokig rengetegen tevékenykednek, sportegyesületeink pedig országosan is jelentős, kimagasló sportsikerekkel büszkélkedhetnek.

 

Különböző szervezetek az elmúlt évben is díjazták munkánkat: Kerékpárosbarát település díjat nyertünk 2014 után 2015-ben is, emellett a Befogadó település, a Fenntartható város címeknek is birtokosa lett Budaörs, és egy Városmarketing gyémánt díjjal is gazdagodtunk az elmúlt időszakban.

 

Ahhoz, hogy mindezek megvalósuljanak a Budaörs Fejlődéséért Egyesület valamennyi képviselőjének aktív munkájára volt szükség, amely alapos felkészülést és odafigyelést igényel a képviselő-testületben, illetve a testületi munkát előkészítő bizottságokban egyaránt. Az Önkormányzati Közbeszerezési Döntéshozó Bizottság elnökeként és az Ügyrendi Bizottság tagjaként fontos feladatom a közbeszerzések tisztaságának, illetve a szabályszerű önkormányzati működésnek a biztosítása.

 

Tevékenységem kiemelkedő része az is, hogy a választókerületem fejlődjön és, igyekezzem jobbítani az itt élők helyzetét. Szinte nem telik el nap, hogy valaki ne állítana meg a körzetemben, és kérne segítséget kisebb-nagyobb gondjai megoldásában, ahogy havi rendszerességgel megtartott fogadóóráimon is sokan megjelennek.

 

Büszkeséggel tölt el, hogy számos, a választókerületemet érintő problémát sikerült orvosolni az elmúlt időszakban. Az egyik legfontosabb talán a Szellő utcai híd felépítése, amelyet már birtokba is vehettek a közlekedők.

 

A diákok biztonságát szolgálja, hogy a Kesjár Iskolánál kialakítottunk egy gyalogos átkelőt. Párhuzamosan a zebra környékének tereprendezése is megtörtént.

 

A Budafoki utca és az 1-es számú Általános Iskola közötti falat újraépítettük, egy, a korábbinál alacsonyabb, a fényt jobban áteresztő áttört falat létrehozva. A beruházás egyúttal a vízelvezetési problémákat is megoldotta a területen.

 

Az Alsóhatár út végén a kátyúk okoztak sok kellemetlenséget az ott élőknek, ezek eltüntetése is megtörtént.

 

Többszöri egyeztetést követően sikerült a Kesjár Iskolában futballozók és a környező lakosság közti ellentéteket elsimítani, megoldásként rövidebb időszak lett engedélyezve a focisták számára.

 

A Budapesti úton úthibákat, ingatlanokban keletkezett repedéseket kellett javítani, mivel a megnövekedett forgalom miatt romlott az épületek statikai állapota. Bár a főút nem önkormányzati kezelésű, a lakók segítségére siettünk ebben és az önkormányzat saját forrásból finanszírozza ezeket a munkákat.

 

Apróságnak tűnik, a Víg utcaiakat mégis évek óta zavarta egy besüllyedt csatornafedél által okozott zaj - ezt a sikerült a Vízművekkel helyrehozatni.

 

A Csillag utcaiak, és Dom utcaiak életét a játszótéri rendzavarások keserítették meg. Mindkét helyen a rendszeres közterületi ellenőrzések, ill. a rendőrséggel történő együttműködés hozott megoldást.

 

A LED-lámpás rendszerrel kapcsolatos panaszokat is sikerült kezelni, hiszen volt ahol túl kevés, másutt épp túl sok volt az új lámpák fénye; mára mindenki elégedett az új megoldással.

 

Kezdeményeztük a közútkezelőnél, hogy a Szellő utca és a Budapesti út találkozásánál közlekedési lámpa segíthesse a forgalmat, ennek kihelyezése folyamatban van.

 

A XI. kerülettel is ígéretes tárgyalásokat folytatunk annak érdekében, hogy megkezdődhessen egy körforgalom kiépítése a Felső határút és a Budapesti út találkozásánál. Hasonlóan eredménnyel kecsegtető tárgyalásokat folytatunk a szervizút bekötéséről az Egér úthoz.

 

A Budaörs Fejlődéséért Egyesület tagjaként büszke vagyok arra, hogy Budaörs városa döntött elsőként arról, hogy utcát nevez el a nemrég elhunyt Göncz Árpádról, Magyarország szeretett és tisztelt köztársasági elnökéről. Emlékére csendes megemlékezést is szervezett egyesületünk.

 

Részt vettünk a Magyarországon átvonuló háborús menekültek ellátásban is: amikor városunkba érkezett a menet, egyesületünk tagjai és szimpatizánsaink példát mutattak emberségből és szolidaritásból.

 

Köszönöm szépen bizalmukat, és a nap mint nap érezhető támogatásukat munkámban!

 

Budaörs, 2015. december 31.

                       
dr. Tóth Ferenc        

                        önkormányzati képviselő   

                       4. számú választókerület

                  Budaörs Fejlődéséért Egyesülete