dr. Molnár Gábor

5. választókerület (Ófalu és történelmi városközpont)

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, és jogászként dolgozott közel három évtizeden át; egy piacvezető környezetvédelmi részvénytársaság jogi irodáját vezette.
36 éve él Budaörsön feleségével, aki vezető jogtanácsosként dolgozik. Egy– már felnőtt – fia és egy lánya van.




20 évig sportolt a Vasas SC-ben, ahol megalapozta az őt jellemző kitartást és erőt. Kilenc éve a Budaörsi Sport Club elnökségi tagja. 1998 óta önkormányzati képviselő, az első ciklusban a pénzügyi, a következőben az ügyrendi, azt követően pedig a környezetvédelmi bizottság elnökeként dolgozott, így a város szinte minden problémáját ismeri, azokhoz szakavatott módon tud nyúlni. 2011 júliusától három éven át Budaörs alpolgármestereként tevékenykedett, hozzá tartozott az egészségügy, az oktatás, a sport és bizonyos gazdasági feladatok, amelyek jobbítása érdekében számos javaslattal élt.

A 2014. évi választások után az 5. számú választókörzet egyéni képviselője lett. Az elmúlt ciklusban a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot vezette. Választókerületében– a teljesség igénye nélkül – megtörtént a Törökbálinti út, a Stefánia és a Hársfa utca rekonstrukciója, átadták a nyugdíjasklubok új otthonát, továbbá korszerűbbé vált a Városi Uszoda és Sportcsarnok.

Budaörs számára az otthont, a nyugalmat, ugyanakkor a folytonos változást, a fejlődést jelenti. Képviselőként a város e kettősségét igyekezett támogatni, erősíteni a kisvárosi arculat és a nagyvárosok által is irigylésre méltó fejlettség harmóniáját. Megalapítása óta a Budaörs Fejlődéséért Egyesület elnöke. Amennyiben bizalmat kap Önöktől újabb öt évre, ugyanebben a szellemben kívánja munkáját folytatni, és továbbfejleszteni a választókerületét, illetve Budaörs egészét.