Biró Gyula

8.választókerület (a lakótelep déli és nyugati része

Feleségével 38 éve él a budaörsi lakótelepen, immár nyugdíjasként, négy unoka nagypapájaként. Diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte, 2002-ig fejlesztő vegyészmérnökként dolgozott az MTA Izotópkutató Intézetében. 




1984 óta vesz részt a helyi közéletben, több mint tíz évig volt közös képviselője az egyik tízemeletes társasháznak, 1994 óta önkormányzati képviselő. A Közoktatási és Művelődési Bizottságot 16 éven át vezette, utána négy évig a Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság elnökeként, a mostani ciklusban pedig alpolgármesterként tevékenykedett.

Több mint tíz évig volt a Budaörsi Sport Club asztalitenisz-szakosztályának vezetője, valamint a BSC elnökségi tagja. Emellett a megyei asztalitenisz szakszövetség elnöki tisztét is sokáig ő töltötte be, amely tevékenységért 1998-ban miniszteri kitüntetésben részesült. 2016-ban az év alpolgármesterének választották.

Most, a Budaörs Fejlődéséért Egyesület színeiben, Wittinghoff Tamás polgármester közvetlen munkatársaként újabb öt évre bizalmat kér Önöktől a 8-as számú választókerület képviseletére. Ha rá szavaznak, ügyeik jó kezekben lesznek, érdekeiket ez után is lelkiismeretesen fogja képviselni az önkormányzatban.